Vallomás

Kivertem a reményt szívemből
Amint kivernek egy kutyát,
Isten veled szerelmi mámor!
Isten veled ifjuság!

Magányos ember lett belőlem.
Kissé mogorva, de nyugodt.
Gyűlölni többé nem tudok már,
De már szeretni sem tudok.

És ideált többé nem ismer,
Bálványokért nem ég szivem,
Amit az emberek hazudnak,
Meghallgatom, de nem hiszem.

Olyan vagyok, mint a nagyétü,
Ki átaleszi a napot,
S az asztaltól csak akkor kel föl,
Ha pukkadásig jóllakott.

Ott kaptam én is az ebédet,
Pompás, remek volt, isteni!
Üres kedéllyel, telt gyomorral
Dőljünk le most - emészteni.