Vallomás

Kivertem a reményt szívemből
Amint kivernek egy kutyát,
Isten veled szerelmi mámor!
Isten veled ifjuság!

Magányos ember lett belőlem.
Kissé mogorva, de nyugodt.
Gyűlölni többé nem tudok már,
De már szeretni sem tudok.

És ideált többé nem ismer,
Bálványokért nem ég szivem,
Amit az emberek hazudnak,
Meghallgatom, de nem hiszem.

Olyan vagyok, mint a nagyétü,
Ki átaleszi a napot,
S az asztaltól csak akkor kel föl,
Ha pukkadásig jóllakott.

Ott kaptam én is az ebédet,
Pompás, remek volt, isteni!
Üres kedéllyel, telt gyomorral
Dőljünk le most - emészteni.

Heltai Jenő: Poétasors

Egy mélabús, bohó poéta
- Kissé különc volt meg blazírt -,
Nagy szorgalommal, szép betűkkel,
Néhány szár verset összeírt.

Nyakába vette a világot,
Hóna alá a kötetet
S elindult kiadót keresni
De hajh! hiába keresett.

Ekkor kiadta mint "sajátját",
Velinpapíron díszesen,
A kritika agyondícsérte,
De meg nem vette senkisem.

Egy antikvárium zugában
Ahol nem érte semmi vész,
Belepte lassanként a könyvet
Egy zöld mecénás: a penész!

Év évre jött, év év után tűnt,
Meghalt a költő: éh miatt; -
Az ódondászt is eltemették
De a kötet vers megmaradt.

Egy műbarát, úri gavallér,
Kit útja egykor arra vitt,
Meglátta és divatba hozta
A holt poéta dalait.

Újból kiadták a kötetjét,
Arcképe forgalomba jött,
Ott ragyogott a kirakatban
A pesti szépségek között.

A hamvait újból kiásták
És eltemették díszesen,
S megvette mindenki a könyvét,
De nem olvasta senkisem....

El kell mondanom...

Hadd mondom el neked,
Hogy mint meguntam már az életet,
Hogy szívem oly kietlen, oly sivár,
Hogy nincs hite, nincs reménye már...

Kedvencem :)

Heltai Jenő : Vallomás

Mi ketten egymást meg nem értjük
nagyon sajnálom, Asszonyom
de ha nem kellek szeretőnek
egyébre nem vállalkozom.

Például arra, mit gyakorta
szónoki hévvel mond Kegyed,
hogy meggyötört szegény szívének
legjobb barátja én legyek.

Legjobb barát! Szavamra mondom
megtisztelő egy hivatal
de nem vagyok hozzá elég vén
s ön aggasztóan fiatal.

Ön csupa élet, csupa illat
lángol, vakít, hevít, ragyog
hát hogyne szomjaznám a csókját
én, aki angyal nem vagyok?

Olyan kevés amit kívánok...
Ha osztozkodni restel is
legyen a tisztelt lelke másé
nekem elég a teste is.

Legyen lelkének egy barátja
kivel csevegni élvezet
de ez az őrült, ez a mamlasz
ez a barát nem én leszek.

Legyen övé minden poézis
és az enyém csak ami tény
ő oldja meg a problémákat
a ruháját viszont csak én.

Hogy ez a hang szokatlan Önnek
kétségbe kérem nem vonom
de annak, hogy megértsük egymást
csak egy a módja Asszonyom:

Adjon az Úr, ki egy tenyérbül
rosszat is, jót is osztogat
rosszabb erkölcsöket Kegyednek
vagy nekem adjon jobbakat!

Talán egy nap, egy hét, talán egy év
Amíg változtatni még nem merek
Aki most vár, aki riadtan kiszáll
Az vissza többé nem talál, az elveszett
Látom, hogy mozdulsz felém, érzem a sóhajod
Az arcod, mintha megérinteném
De gondolatban még nem itt vagyok

Majd egyszer ezen végleg túljutunk
S az álmainkhoz visszafordulunk
S a múltnak úgy felelsz, hogy magadhoz ölelsz
S a világ félreáll
Majd egyszer ez az örvény szétszakad
És mindegy lesz, mi volt az áldozat
A próba végetér
S az örök vágyakért
A büntetés lejár

Ha minden szívdobbanásnak ára van
Élni szegény-boldogan, már nem lehet
Lázadunk néha, s összekapaszkodunk még
Mintha így ölelkeznénk
S mondjuk, szeretni elég
S még elhiszed

Hogy éljek, hogy lépjek jól, esküszöm nem tudom
Te nem bántasz, nem haragszol
De látom, ami elvész, fáj nagyon

Majd egyszer, ahogy kell, megérkezünk
Majd egyszer nagyon boldogok leszünk
Majd meglátod mit ér sok végighajtott év
Míg nem vigyáztam rád
Majd egyszer, tudod, eljön még a nap
Csak kérlek sose mondd, hogy elmarad
S ha az átkozott idő
Mint hűtlen szerető
Addig meg nem csalt
S az életem kitart
Jó lesz egyszer majd ...

Mert szeretem....

Egy ifjú herceg hajdan
az öreg királlyal élt.
egy ősi vár lett otthonuk
egy bűvös kertben.
De mert a vén király
csalódott a világban,
magas falak közt bújt,
és a tölgykapu zárva volt.
És szólt:
fiam nincs a földön pazarabb hely,
de a herceg tudta mégis,
hogy menni kell.
Fénylő éjből színarany égből
csillagok szórják a csillagport,
hogy megtaláld.
Harc az élet, bölcs aki téved,
de bátran járja az útvesztőt,
míg kincsre váltja ő csillagporát
Ha innen elmész, elbuksz!
Inti őt a király.
Akárcsak én,
hát maradj itt e bűvös kertben!
Itt nyugton, bizton élsz,
neked szolgál itt minden!
Neked magas a fal,
és a tölgykapu téged véd!
Így győzködte őt az öreg érvekkel,
de a herceg tudta mégis,
hogy menni kell, mert:
Távol innen színarany minden.
Vár a világ, sodor olthatatlan szenvedély.
Harc az élet, élvezd és érezd,
és kinccsé válik a csillagpor,
ha nem riaszt el téged száz veszély!
Az szeret, aki az utadba nem áll,
Az szeret, aki tudja, ha menni muszáj,
Az szeret, aki majd elenged téged,
Az szeret, aki könnyezve ért meg
Távol innen színarany minden.
Csillagok hívnak, és messze űz a szenvedély.
Harc az élet, győz, aki téved,
de bátran járja az útvesztőt.
Nosza, indulj csak el,
hiszen rajtad a jel,
s így nem riaszt téged el száz veszély!
Nem riaszt száz veszély!